Home
Üdvözöljük a főoldalon!
Levél a civilekhez

 

Tisztelt Civilek
 
Az utóbbi évek zűrzavaros székelyudvarhelyi városvezetésének és politikai viharokkal telített közéletének időszakában néhány éve tudatosult és fogalmazódott meg bennünk a felismerés, mely szerint következetes munkánk és eredményes tevékenységünk ellenére az Önkormányzat továbbra sem ápol partneri viszonyt, és nem vállal stratégiai partnerséget a helyi civil szervezetekkel.
A civil szektor erejének és lehetőségeinek tudatában is döntöttünk úgy, hogy a városvezetésben szerepet vállalunk annak érdekében, hogy a civil társadalom képviselőinek a javaslatai is az Önkormányzat asztalára kerüljenek.
A nemrég lezajlott időközi helyhatósági választások után megérett a helyzet a változásra és a viszonyrendszer tisztázására, hiszen a civilek tudnak és akarnak is tenni azért, hogy Székelyudvarhelyen a városlakóknak élhetőbb környezetet, kedvezőbb életkörülményeket biztosítsunk.
 
Kedves Barátaim
 
Levelem megkeresés és felkérés is felétek, szándékaink és elképzeléseink függvényében ajánlat és felhívás is, amely a helyi civil társadalom képviselőinek közös cselekvésére szólít.
Hiszek abban, hogy Székelyudvarhelyen dolgoznak olyan civil szervezetek, amelyek képesek felvállalni és magas szakmai színvonalon lebonyolítani olyan közösségi feladatokat, amelyeket helyzetéből adódóan a Városháza nem tudhat elvégezni, vagy nem kezel a megfelelő hatékonysággal.
A változás jegyében sikerült az első lépést megtennünk, hiszen a helyi Önkormányzatban a Zöldek által a társadalmi szervezetek is egy civil elkötelezettségű képviselővel dolgozhatnak.
A gyakorlatban viszont a képviselet csak akkor valósulhat meg, ha a civil szervezetek feladatokat bíznak rám, mert az Önkormányzatban azokat a civil kezdeményezéseket és azokat programokat tudom megfelelő súllyal képviselni, amelyekre felkérést és megbízást, egyben pedig támogatást kapok.
Terveket, javaslatokat, ötleteket, civil kezdeményezéseket várok. Találkozzunk hétköznaponként 9 és 15 óra között a Kossuth utca 20. szám alatt, de megkereshettek telefonon, a 0744-699394 számon, vagy levelet is írhattok a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre.
 
Jakab Attila
Önkormányzati képviselő

 Az Udvarhelyi Zöldek. Az új generáció!

 
Köszönjük a bizalmat!

 

Zöld a lelke mindennek! Az időközi helyhatósági választások eredményét tekintve nyugodt szívvel mondhatjuk ezt, hisz tisztázódtak a viszonyok, és bár kevesebben vagyunk, az egy szem zöld tanácsosunk immár valóban a városvezetés működőképességének, egyben a fejlődésnek a biztosítéka, a megkerülhetetlen tényező.

Köszönjük mindazoknak, akik ránk szavaztak, köszönjük mindazoknak, akik támogatták a Zöldeket. Külön köszönet jár azoknak, akik kitartottak mellettünk a sajátos udvarhelyi politikai kultúra lejárató eszközeit is bevető ellen-kampány ellenére is.

Folytatódjon hát a munka! A zöldek közösségét építve várjuk mindazon javaslatokat, amelyek a város javát szolgálják. Az új önkormányzatban betöltött előnyös helyzetünknek köszönhetően lehetőség van úgy a Zöldek kampányban vállalt programjának, mint további életképes, hasznos ötletek megvalósítására is.

Mi számítunk rád, mert TE is számíthatsz ránk! 

 Az Udvarhelyi Zöldek. Az új generáció!

 
Bethlen-negyedben a Zöldek!

 

Itt az új generáció!

Fiatalos, lendületes, tettre kész.

Udvarhelyen kampányolnak a Zöldek.

Természetesen!

 

Hová lett a mosolygós Udvarhely?

Ismét utcára vonulnak a Zöldek. A székelyudvarhelyi lakósok ma, szerdán 17 órától, a Bethlen-negyedi parkban találkozhatnak a Zöldekkel. Itt írhatják fel a Zöld panaszfalra, hogy szerintük hová tűnt a mosolygós Udvarhely, mi szükséges egy tiszta közélet és egy sokkal élhetőbb környezet megteremtéséhez.

 
További cikkeink...
« ElsőElőző12KövetkezőUtolsó »

Oldal 1 / 2
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közvéleményezz !

Neked melyik a kedvenc növényed?
 


Ma 2010. február 09. kedd, Abigél és Alex napja van.

© Zöld Udvarhely, 2008 Minden jog fenntartva. Webmaster Kispal Lorand